Az önkormányzat általános bemutatása
A Nyíregyháza közelsége miatt szerencsés helyzetben lévő, otthonos községben növekszik a fiatal beköltözők száma. Bár a munkaképes lakosság jórészt a megyeszékhelyen dolgozik főállásban, Sényő ma is élni tud kedvező mezőgazdasági adottságaival. A világszerte híres szabolcsi alma mellett jó minőségű kukoricát és takarmánynövényeket termelnek. A 2014 óta zajló START közmunkaprogramban megközelítőleg 90 főt foglalkoztatnak folyamatosan. A program eredménye a két köztemető előtti parkolóhelyek létesítése, a belterületi közutak karbantartása, a burkolt csapadékvízelvezető árkok kialakítása, tisztítása. 3 millió forint önkormányzati önerőből, szintén a közfoglalkoztatottak bevonásával épült a rendezvényterasz és a fedett ülőhelyek.
Az egyre inkább városias település komplex közmű infrastruktúrával, gondosan karbantartott, virágos közterületekkel jellemezhető.
Modern épületben végzi teendőit a bölcsőde, az óvoda és az általános iskola. Az integrált intézményhez korszerű tornaterem tartozik. A befogadó épületet 2012-ben teljes körűen felújították, 2013-ban napkollektorral szerelték fel.
2011 – ben Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér létesült a falu központjában, amely rövid idő alatt a kulturális, civil és ifjúsági programok bázisa lett. Befogadja a tánccsoportot, az IFI-ZÓNA Egyesületet, a Nőszövetséget és a Polgárőrséget. Az önkormányzat által mintaszerűen támogatott, aktív közösségi élet további letéteményese a Nyugdíjas Klub és a sényői futballcsapat.
A Szociális Szolgáltató Központ égisze alatt naponta 50 sényői és 60 nyírturai lakos étkeztetését, összesen közel 100 fő házi ellátását szervezték meg. A bentlakásos otthonban 30 fő teljes körű gondozását oldják meg. 2013-ban ebben az intézménykomplexumban is kialakították az energia-hatékony napkollektoros rendszert, valamint egy szolgálati lakást.
2014-ben LEADER támogatásból újították fel a köztemetőt, beleértve a kerítés cseréjét, a térburkolást, a ravatalozó, az urnafal és a mellékhelyiségek teljes rekonstrukcióját, továbbá a parkosítást. 2015-ben a polgármesteri hivatal komplex energetikai korszerűsítésével folytatják az innovációt.
Az önkormányzat tervei között szerepel a még nem érintett intézmények energia-hatékony fejlesztése, illetőleg egy települési szabadidős, sport és rekreációs park kialakítása, amely szervesen illeszkedik a sényői lakó- és pihenőövezethez.
Sényő története
Sényő neve személynévből ered, azonban csupán a XIV. század elejétől fogva említik. 1320-ban bukkant fel először, illetve keletkezett az az oklevél, amelyben Károly Róbert megerősítette a Kállayak egyik ősét birtokjogában, és ekkor említődik először településünk neve. A Zichy okmánytárban a község 1378-ban “SEMIEN”, a leleszi országos levéltárnak egy 1421. évi oklevele szerint “SYNEW”, az Ibrányi család levéltára szerint 1480-ban “SERNEW” és “SENYEW” formában szerepel. Sényő előbb a Kállay, majd később a Zoltán családhoz tartozott. 1329-ben a Domokos család birtoka, ez a Domokos pedig a Sényői család őse volt. A Sényői család 1423-ban még bírta, de már akkor is osztozott a hasonló kisnemesi sorban lévő Bákai, Jékei és Téthi családdal. A XIV. században sok kisnemesi birtokosa volt: a Zathi, Bogdányi, Kemecsei, Ibrányi, Senyey, Iklódi, Hetyey családok.
A falu történetét a vallástörténet határozta meg, ez a vallás pedig a református. A vallásgyakorlásban igen nagy jelentősége volt annak, hogy milyen vallású a földbirtokos. Amilyen vallású a földbirtokos, olyan vallású volt a falu lakossága is. Ez így volt kb. az 1900-as évekig, mert erre az időszakra tehető más vallások megjelenése. A községnek volt három földbirtokosa, néhány nemese és a lakosság 2/3-át jobbágyok tették ki. A jobbágyfelszabadítás táján 649 lakosa volt a településnek. A jobbágyfelszabadítás után a jobbágyok földhöz jutottak, és egy részük elkezdett gazdálkodni, a többiek pedig beálltak a földbirtokos uraságnál szolgálni. Három tanya volt a faluban, ahol a földbirtokosok szolgái éltek, ezek különböző foglalkozásúak voltak (kocsis, béres, kondás, gulyás, juhász). 1930-ban 1112 volt a lakosság létszáma. Sényő községről az 1900-ban megjelent Szabolcs Vármegye monográfiájában a következőt olvashatjuk:
Sényő kisközség, 85 házzal és 644 nagyobb részt római katolikus vallású lakossal. Postája Nyír-Bogdány és távírója Kemecse. A XVIII. század végén és a XIX. század elején a Zoltán, Siposs, Borsy, Pap, Oláh, Somogyi, Vida és a Budaházy családnak volt itt birtoka, jelenleg pedig Leveleki Bélának. Három régi kúria is van a községben, melyek közül kettő Leveleki Béláé, a harmadik pedig Zoltán Istváné.
A Szabolcs Vármegye 1939-es kiadásában ez szerepel:1875-ben Kállay birtok, 279 lélek alkotta a község lakosságát. Kisközség a nyírbogdányi járásban. Hozzá tartozik: Ilona-tanya, Kisharaszt-tanya és Zoltán-tanya. Területe 3197 kat. hold. Lakosainak száma 1112 (548 férfi, 564 no), valamennyi magyar nyelvű és közülük 442 római katolikus, 270 görög katolikus, és 359 református vallású. Lakóházak száma 148. A községben egy római katolikus és egy református elemi népiskola, egy római katolikus és egy református általános továbbképző működik. Lakosainak az őstermelés és az ipar ad megélhetést. A község állandó piaca Nyíregyháza.
Sényő története 1945 után
1945 után megszűntek az uradalmak, a szolgákat az urak házhelyhez juttatták. Lebontották a tanyákat és új utcákat nyitottak, így nyílt meg a Rákóczy és Petőfi utca. Minden volt szolga lakást épített, és gazdálkodni kezdett. A háború után bevezették az ország jóvátétel kötelezettségének végrehajtása végett a beszolgáltatást, ami lehetett például marha, burgonya, gabona, tojás, bármi amit a lakosság adni tudott. Akik szegények voltak és nem tudták teljesíteni a beszolgáltatást, azok részére 1949-ben Termelő Szövetkezetet létesítettek. 1951-52-ben az állam szinte kötelezővé tette a TSZ-be való belépést. A faluban három TSZ alakult: Kossuth, Béke, Rákossy TSZ. 1953-ban a Nagy Imre program hatására a Béke és a Rákossy TSZ teljesen, a Kossuth TSZ csak részben oszlott fel. A TSZ-ből kilépők egyénileg gazdálkodtak tovább. Az 1956-os forradalom hatására a beszolgáltatás megszűnt, a TSZ pedig feloszlott. 1961-tol újra önálló TSZ működött, amely foglalkozott állattartással, növénytermesztéssel. 1976-ban a sényői és a nyírturai TSZ egyesült. A TSZ műanyag, technikai és édesipari üzemet létesített. A rendszerváltás következtében ezek az üzemek bezártak, és a TSZ 1996 decemberében véglegesen meg is szűnt. 1990-ig Sényőnek Nyírturával közös községi tanácsa volt, mely rossz hatással volt a község fejlődésére, ezért az 1990-es választások után a két község szétvált, ezek után a falunak önálló községi tanácsa, majd polgármesteri hivatala lett, és fejlődésnek indult.
A település infrastrukturális fejlettsége Sényő lakosainak száma az 1996. január 1-jei adatok szerint eléri az 1412 főt, amely az előző években idetelepülőknek is köszönhető. Egyre többen hagyják ott a városi panellakásokat, és vidékre költöznek. Sényő igen előnyös ebből a szempontból, mert közel van a városhoz, hiszen Sényő Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelyétől, Nyíregyházától 15 km-re helyezkedik el. Megközelíthető a 4-es főútról Nyírtura község nagykállói leágazása felől, valamint a 41-es főútról Napkor irányából.
Az 1996. január 1-jei adat állapotához képest közel 50 fővel nőtt a település lélekszáma. A telkek száma 586 a belterületen. 430 lakás található a faluban, melynek nagy része az elmúlt két évtizedben épült, de ugyanúgy megtalálhatók a régi stílusú házak is. A faluban két templom található, a református, amely 1803-ban kapta végleges formáját, és a római katolikus, amely 1990-1991-ben épült. A görög katolikusok is külön gyakorolják vallásukat a régi iskola épületében, ami mellett egy harangláb is áll.
Az általános iskola és az óvoda épülete a legmodernebb, ezek 1990-ben és 1992-ben épültek. Az általános iskola nevet kapott, így Kölcsey Ferenc Általános Iskola néven már ismert. Az iskola felszereltsége korszerű, modern. Az iskolának kb. 150-160 (változó) tanulója és 13 “törzs” pedagógusa van. Az iskola tornateremmel is ellátott. A faluban működik a vezetékes vízhálózat, vezetékes gáz, a telefonvonalak száma igen nagy mértékű (a lakosság száma arányában), tehát semmiben sem maradtunk el.
– A község kontinentális száraz éghajlatú, ezért a természeti adottságoknak megfelelően állattartással és növénytermesztéssel foglalkozik. Az állattartás elsősorban sertés-, szarvasmarha-, juh-, házinyúl és csirketenyésztésből áll. A növénytermesztésben első helyet kap az alma, mint tudjuk, világszerte ismert a szabolcsi alma. Ezen kívül a kukorica, burgonya, valamint a takarmánynövények termesztésével foglalkozik.
– Az egész országra jellemző a munkanélküliség, amely Szabolcs megyében különösen érezteti hatását. Községünk lakosságának 11,5 %-a vált munkanélkülivé, amelyen az önkormányzat közhasznú foglalkoztatással próbál segíteni.
– Valamennyi kistelepülésre jellemző az elöregedés, nálunk a beköltözéssel és a fiatalok letelepedésével ez a veszély nem áll fenn. A fiatalok egyre többen végeznek közép- és felsőfokú intézményben.
Vallástörténet
A reformáció elterjedése itt is éreztette hatását. 1611-ben önálló vallás működött. Szalai Erzsébet ekkor már kelyhet és aranyozott terítőt ajándékozott az egyháznak. 1654-ben olyan terítőt készítettek, amelyen Sényő neve szerepel. II. József türelmi rendelet után az egyház megújult, a református templomot átalakították. 1803-ban az átalakításnál olyan téglát találtak a templom lábazatában, amelybe 1521 volt vésve. Ebből következik, hogy a templom 1521-ben épülhetett. 1911-ben a templom és a toronyzsindely tetőzetét bádog tetőre cserélték.
A református templom alagúttal van összekötve a Kúria épületével, amely az 1300-1400-as években épült és akkoriban szerzetesek éltek benne. Más vallások elterjedésének pontos idejét nem tudjuk meghatározni. Azt viszont tudjuk, hogy a római katolikus iskola az 1920-1930-as években épült. Körülbelül erre az időre tehető a görög katolikus vallás elterjedése is. Abban az időben lakásban kialakított, különálló helyiségben gyakorolták vallásukat.
1947-48-ban államosították az iskolákat, így megszűntek az egyházi iskolák. Mára különváltak a római és görög katolikusok. A római katolikusok 1991-ben templomot építettek. A görög katolikusok pedig egy régi iskola épületében gyakorolják vallásukat.
Hagyományaink
Régi és napjainkban élő hagyományok:
– A húsvéti locsolkodás még mindig hagyomány, húsvéthoz kapcsolódik, de már nem hagyomány húsvét harmadik napja, amikor a lányok mentek locsolkodni. Régen a kisfiúk krepp-papírból és mosdószappanból készítették a rózsavizet és azzal locsolták meg a lányokat.
– Luca napkor a lányok járták a falu utcáit és minden ház ablakához szemes kukoricát dobáltak. Így tudták meg – annak megfelelően, hogy mit szóltak ki a házból – férjhez fognak-e menni, vagy sem.
– Karácsonykor betlehemesek szoktak házról házra járni, napjainkban már nem, de régen szokás volt, hogy a gyerekek az ablak alatt kántáltak. Mára sajnos szinte minden ünnepünk nem a hagyomány őrzéséről híres, hanem egyre inkább hanyagoljuk azokat.
– Szilveszterkor a kántálásnak és a szűzgulya forgatásnak volt nagy hagyománya. 1956-ban jelent meg “Népünk hagyományaiból” című néprajzi gyűjtemény, amelyben Szalkay István írása olvasható a szűzgulya forgatásról.
– Érdemes megemlíteni a “májusfa” állítását május 1-jén, ennek hagyománya többé-kevésbé megmaradt.
Sényő születése
Bevezető:
Réges régen, a tatárjárás idején kezdődik az alábbi történet. Helyszíne egy mocsaras, lápos, mindig víz lepte vidék, a későbbi Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, melynek a nyíri részén keletkezett a mai Sényő község. Csodáljuk őseink kitartását, ragaszkodását, reménykedését. Vállalták az élet nehézségeit, a kedvezőtlen körülményeket, a “senyvedést”, tudták, hogy sorvadozó élet vár rájuk, tudták, hogy a letelepedéssel állandó hazát alapítanak – közös összefogással örökre szóló lakóhelyet választanak. Sok-sok évszázad múltán ez a vidék legszűkebb hazánk – ma már kiépült, egyre inkább fejlettebb, sok-sok fával, virággal, egészséges, tiszta levegővel. Szívesen élünk itt. Tisztelettel gondolunk elődeinkre, csodáljuk hazánk történelmét.
“IV. Béla király uralkodása alatt tatárhorda dúlta fel az országot. Pusztítottak, raboltak. Menekültek az emberek ki merre látott erdőkbe, hegyekbe, veszélyes vizekre, lápos-bűzös vidékekre.
– Nyakunkban a tatár, meneküljünk!
Felszedték sátraikat a magyarok, szekérre rakodtak, s szaporán új telephely után néztek. Mihamar a Nyírség sűrű erdejében találták magukat. Nyugodtan is voltak egy darabig, de mikor hírét vették a tatár közeledtének, két deli legényt előre küldtek, hogy kutassa fel a távolabbi vidéket, akad-e jobb búvóhely.
Feltarisznyázott a két legény, ha elfogy a hazai, halat, vadat esznek majd. Fel is szedelőzködtek, hálót, íjat vettek magukhoz. Megegyeztek, hogy kedvenc sólyommadaruk visz majd üzenetet népüknek. Soknapi bolyongás után kiértek az erdőből, majd végeláthatatlan sík vidéken találták magukat. A messzeségben fényes szalag tekergett – egy folyó. Megörült a két vitéz. Megszaporázták lépteiket, de hirtelen süppedni kezdett alattuk a föld. Csak most látták meg, hogy vizenyős, náddal, sással benőtt ez a vidék.
– Láboljuk át a vizet! Távolabb dús legelő látszik.
Amint beljebb haladtak, egyre mélyebb lett a víz.
– Forduljunk vissza, kivágunk egy fát, csónakot csinálunk.
Néhány nap múlva vízre szálltak. Gyorsan siklott a csónak, közben hal is került a hálóba. Vadréce, bíbicek hada röppent fel mellettük. Rikácsolva tiltakoztak, amiért megzavarták nyugalmukat. Hirtelen orrfacsaró bűzt éreztek, de már a szemüket is csípte valami. Az ingoványos, hínárral benőtt nádas lehelte a bűzt, mert ezer fényével kisütött a nap.
– Gyorsan tovább! Beljebb! – bíztatta egymást a két legény.
Távolabb, a sekélyes részen hirtelen egy róka bukkant fel. Tőle riadoztak a madarak.
– Majd én evezek, kapd elő az íjat! Épp ideje, hogy egy kis hús is nyugtassa gyomrunkat.
Repült is a nyílvessző, de célt tévesztett. Már üthették a lába nyomát.
– Nini! Már megint ott van!
Ekkor már aranyló vörös fény vette körül a rókát. Kajánul kacagott feléjük, majd tovasuhant, vissza-visszanézve. A két legény egyre szaporábban evezett, egyre beljebb kerültek. Nem törődtek a bűzzel sem.
– Ahol kékes lidércfény látszik, ott kincs van!
De a róka vörös fénnyel volt, hiába üldözték.
– Ott van újra, de most már kékes a fénye!
– Gyerünk utána!
Belefáradtak az üldözésbe. Egy dombos helyen kiszálltak a csónakból megpihenni. Rájuk is esteledett, tüzet csiholtak, melegedtek, nyárson sült halat eszegettek. Latolgatták a letelepedést:
– Ide a bűz miatt nem jön a tatár, megmenekülhet népünk!
– Itt senyvedjünk, sorvadozzunk?
– Igen jobb a senyvedés, mint a tatár! Repülj sólyom, hívd ide testvéreinket! Települjünk le itt! Nézd itt dús a fű, szánthatunk, vethetünk, állatokat tarthatunk!
Örömmel vették az üzenetet az erdőben kustorgó testvérek. Felkerekedtek, szaporán, csendben rejtett ösvényeken átverekedtek az erdőn.
Az erdő szélén a tóparton már várta őket a két bizakodó, bátor vitéz, s csónakjukat megrakva áthordta az egész törzset a kiválasztott dombra, ahol letelepedtek.
– Legyen e hely neve Sényő, ha már életünk végéig itt senyvedünk!
Fogjunk össze, építkezzünk. Munkálkodjunk, hogy utódainknak könnyebb legyen, szeressenek itt lakni. Megszerették ezt a vidéket, elsokasodtak, ha olykor belezsibbadtak a bűz elviselésébe, bágyadtan, sóhajtozva emlegették a más törzsbelieket, de beletörődtek sorsukba. Szabadok voltak.
Ők a mi őseink – szülőfalunk alapítói.”